Marozia
| Marozia | |
 | |
| Marozia és Hugó itáliai király esküvőjét ábrázoló 19. századi romantikus grafika; nem kortárs ábrázolás | |
| Született | Maria 892 körül valószínűleg Róma |
| Elhunyt | 932 után, valószínűleg 936 körül; biztosan 945 előtt ismeretlen; feltehetően Róma |
| Házastársa | I. Alberich spoletói herceg; Guido toszkánai őrgróf; Hugó itáliai király |
| Élettársa | III. Szergiusz pápa |
| Gyermekei | XI. János pápa; II. Alberich; Costantino; Sergio; Berta; esetleg további lány |
| Szülei | Theophylactus és Theodora |
| Foglalkozása | királynő |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Marozia témájú médiaállományokat. | |
Marozia vagy eredeti nevén Maria (892 körül – 932 után, valószínűleg 936 körül, de biztosan 945 előtt) 10. századi római nemesasszony, Theophylactus és Theodora lánya volt. Házasságai révén a spoletói, toszkánai és itáliai királyi hatalmi körökhöz kapcsolódott, és a 920-as évek végén, valamint a 930-as évek elején jelentős befolyást gyakorolt Róma politikai életére és a pápaságra.[1]
Marozia első férje I. Alberich spoletói herceg, második férje Guido toszkánai őrgróf, harmadik férje pedig Hugó itáliai király volt. Fiai közé tartozott II. Alberich, aki 932-ben megdöntötte anyja hatalmát Rómában, valamint XI. János pápa, akinek anyja Marozia volt, apasága azonban vitatott: egyes középkori források III. Szergiuszt, más értelmezések Marozia első férjét, Alberichet tartják apjának.[1][2]
Alakját hosszú ideig a később „pornokráciának” nevezett pápaságtörténeti narratíva részeként tárgyalták. A modern történetírás óvatosabban kezeli ezt a hagyományt, mert a róla szóló elbeszélő források jelentős része – különösen Liudprand beszámolója – polemikus, politikailag motivált és erősen moralizáló jellegű. A modern történetírás ezért a róla szóló erkölcsi vádakat nem önmagukban, hanem a 10. századi római arisztokratikus hatalom, a pápaság politikai kiszolgáltatottsága és az elbeszélő források polemikus jellege felől értelmezi.[1][3]
Neve és származása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia eredeti neve valószínűleg Maria volt; a Marozia, Mariozza vagy Mariuccia névalak a Maria név kicsinyítő, illetve köznyelvi változataként értelmezhető. A modern szakirodalom születését általában 892 körülre, valószínűleg Rómába teszi.[1][4]
Apja, Theophylactus, a 10. század eleji Róma egyik legfontosabb világi tisztségviselője volt. A források vestarariusként, vagyis a lateráni pápai udvar magas pénzügyi-adminisztratív tisztségviselőjeként, továbbá magister militumként és senator Romanorumként említik. A római politikában betöltött szerepe alapján a történetírás róla nevezte el a Theophylactusok családi-politikai csoportját, amely a 9. század végétől a 10. század közepéig meghatározó szerepet játszott Rómában.[1][5]
Anyja, Theodora, szintén befolyásos római arisztokrata családból származhatott. A későbbi források és történetírók gyakran erkölcsi vádakkal kapcsolták össze Theodora és Marozia politikai szerepét, de ezek az állítások nagyrészt ellenséges és moralizáló hagyományból származnak. Római és egyházi források ugyanakkor azt is mutatják, hogy a korszak arisztokrata asszonyai jelentős szerepet játszhattak egyházi alapítványokban, családi szövetségekben és városi politikai döntésekben.[1][6]
A római politikai háttér
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia életének megértéséhez a Karoling-kor utáni Itália politikai széttagoltságát kell figyelembe venni. A 10. század elején Rómában a pápai intézmény, a városi arisztokrácia, a római katonai vezetők, az itáliai királyok, valamint a spoletói és toszkánai nagyurak egymással versengő hatalmi hálózatot alkottak. A pápaválasztások nem későbbi konklávészerű eljárás szerint zajlottak, hanem a római klérus, a városi népesség és a helyi arisztokrata csoportok erőviszonyai között.[7][8]
A Theophylactus-család ebben a közegben nem pusztán magáncsaládként, hanem római politikai csoportként működött. Hatalmát városi tisztségekre, katonai erőre, birtokokra, házassági szövetségekre és a lateráni adminisztrációhoz fűződő kapcsolatokra alapozta. Marozia hatalma elsősorban családi származására, házassági kapcsolatrendszerére, birtokpolitikai érdekeire és a római arisztokrata hatalmi struktúrában elfoglalt helyére épült.[1][9]
A későbbi forrásokban Marozia senatrix Romanorum és patricia címen jelenik meg. Ezek nem a modern értelemben vett állami tisztségeknek felelnek meg, hanem a római világi hatalom, az arisztokratikus rang és a késő antik címhasználat folytatásának nyelvét idézik. Jelentőségük abban áll, hogy Marozia nem pusztán valamely férfi rokon árnyékában szerepelt, hanem a források szerint önálló római politikai tekintéllyel is rendelkezett.[1][4]
Kapcsolata III. Szergiusszal és XI. János apaságának kérdése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia életének egyik legtöbbet vitatott kérdése a III. Szergiusszal való állítólagos kapcsolata és XI. János pápa apasága. XI. János Marozia fiaként viszonylag biztosan szerepel a forrásokban, apja azonban vitatott. Liudprand Antapodosis című művében azt állította, hogy Marozia fiatalon viszonyt folytatott III. Szergiusszal, és ebből a kapcsolatból született János, a későbbi XI. János pápa.[1][3]
A kérdés forráskritikailag összetett. Liudprand erősen ellenségesen írt a római arisztokráciáról, és szívesen használta a szexuális bűnök, a női befolyás és az erkölcsi romlottság toposzait politikai ellenfelei lejáratására. Emiatt állításai nem vehetők át kritikátlanul.[10]
Ugyanakkor a hagyomány nem egyszerűen egyetlen későbbi pletykára vezethető vissza. A 10. századi pápakatalógusok egy része XI. Jánost „Sergius pápa fiaként” említi, míg Flodoard Annales című műve Marozia fiaként beszél róla. Ezek az adatok részben alátámasztják Liudprand elbeszélésének egyes elemeit, de nem oldják meg teljesen a kérdést, mert más hagyományok XI. Jánost Marozia első férje, Alberich fiának tekintik.[1][11][12]
A modern történetírás ezért a kérdést vitatottként kezeli. Egyes kutatók szerint a kronológia és a források összjátéka valószínűvé teheti, hogy XI. János III. Szergiusz és Marozia kapcsolatából született; mások szerint óvatosabb Alberichet vagy a kérdés nyitva hagyását választani. Ezért helytelen azt írni, hogy Marozia bizonyosan III. Szergiusz szeretője volt, vagy hogy XI. János bizonyosan Szergiusz fia volt.[1][2]
Házasságai és politikai szövetségei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Alberich spoletói herceg
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia első jelentős politikai házassága I. Alberichhez, Spoleto és Camerino nagyhatalmú urához kötötte. A házasság pontos ideje vitatott: a régebbi hagyomány gyakran 909-et ad meg, míg a modern szakirodalom inkább 915 körüli időpontot tart valószínűnek. A kapcsolat politikai jelentősége világos: összekapcsolta a római Theophylactus-családot a spoletói hatalmi körrel, és ezzel Közép-Itália politikai egyensúlyát is befolyásolta.[1][4]
Ebből a kapcsolatból született II. Alberich, a későbbi római uralkodó, aki 932-től 954-ig meghatározó hatalmat gyakorolt Rómában. A források Marozia és Alberich gyermekei közé sorolják Costantinót, Sergiót – aki később Nepi püspöke lehetett –, valamint egy Berta nevű lányt, esetleg további lányt is. XI. János hovatartozása, mint fentebb szerepelt, vitatott.[1]
Alberich részt vett a X. János pápa által szervezett, a Garigliano menti szaracén támaszpont ellen irányuló koalícióban. A győzelem után a spoletói és római arisztokrata csoportok helyzete megerősödött, de a 920-as évek elején Theophylactus, Theodora és Alberich halála új hatalmi vákuumot teremtett. Ebben a helyzetben Marozia politikai szerepe fokozatosan megnőtt.[1][13]
Guido toszkánai őrgróf
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia második férje Guido toszkánai őrgróf volt, akivel valószínűleg 926 vagy 927 körül kötött házasságot. Ez a szövetség X. Jánossal szemben alakult ki, aki a 920-as évek közepén önálló politikát kezdett folytatni, és Hugó provence-i királlyal próbált szövetséget kialakítani. A pápa saját római és itáliai mozgásterét igyekezett erősíteni, míg a Marozia köréhez tartozó arisztokrata csoport ezt saját hatalmi érdekei elleni lépésként értelmezhette, különösen Sabina, Spoleto és Camerino kérdésében.[1][14]
A konfliktusban fontos szerepet játszott X. János testvére, Péter is. Benedetto di Sant’Andrea del Soratte beszámolója szerint Péter Orte vidékén erős támaszpontot épített ki, és magyar segédcsapatokat is alkalmazott. A források pontos részletei vitatottak, de az világos, hogy a pápai kör és Marozia–Guido csoportja között fegyveres hatalmi konfliktus bontakozott ki.[1][15]
928-ban Marozia és Guido hívei elfoglalták Rómát, Pétert megölték, X. Jánost pedig elfogták és börtönbe vetették. A pápa 929-ben, még fogságban halt meg. Liudprand szerint megfojtották; más források és modern értelmezések óvatosabban fogalmaznak, ezért a halál pontos módja nem állapítható meg teljes bizonyossággal.[1][16][17]
Római hatalma 928 és 932 között
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]X. János bukása után Marozia hatalma közvetlenebb formát öltött. A források senatrix Romanorum és patricia címen említik, ami a római politikai közösségben betöltött rendkívüli világi tekintélyére utal. Uralmának konkrét adminisztratív részleteiről kevés dokumentum maradt fenn, mivel a 10. századi római magán- és városi iratanyag rendkívül hiányos.[1][18]
Ebben az időszakban választották meg VI. Leót, majd VII. Istvánt, végül 931-ben Marozia fiát, XI. Jánost. A régi irodalom gyakran „bábpápáknak” nevezte őket, de ez a kifejezés publicisztikus és leegyszerűsítő. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy Marozia és a vele szövetséges római arisztokrata csoport meghatározó szerepet játszott a pápaválasztásokban, és a pápák politikai mozgástere erősen korlátozott volt.[1][19][20]
A korszak pápáiról fennmaradt forrásanyag szűkös, ezért a személyes függés pontos mértékét nehéz rekonstruálni; annyi azonban valószínű, hogy megválasztásuk és politikai mozgásterük erősen függött Marozia és a római arisztokrata csoport támogatásától.[1][19]
Marozia hatalma ugyanakkor nem volt stabil monarchikus uralom. A római arisztokrácia támogatását folyamatosan fenn kellett tartania, és házassági politikája egyszerre erősítette és veszélyeztette helyzetét: minden új szövetség külső hatalmi érdekeket is bevezetett Róma belső politikájába.[1][9]
Hugó itáliai király
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Guido halála után Marozia újabb politikai szövetséget keresett. Választása Hugó provence-i királyra esett, aki korábban X. János szövetségese volt, és 926-tól Itália királyaként uralkodott. A házasság 932-ben jött létre, és Marozia számára a királyi, esetleg császári hatalommal való összekapcsolódás lehetőségét jelentette.[1][21]
A házasság kánonjogi szempontból is kényes volt, mert Hugó Guido féltestvére volt, így Marozia korábbi férjének rokonsági köréhez tartozott. Liudprand ezt az összefüggést erkölcsi vádjai között különösen hangsúlyozta, de a történeti értékelésben itt is el kell választani a tényleges rokonsági-kánonjogi problémát a polemikus túlzásoktól.[1][3]
A házasság politikai célja nyilvánvaló volt: Hugó Róma és az itáliai királyság fölött kívánta megerősíteni hatalmát, Marozia pedig a királyi szövetség révén saját római uralmát akarta biztosítani. Mivel fia, XI. János volt a pápa, a császárkoronázás lehetősége is felmerülhetett. Ez azonban súlyosan sértette Marozia első házasságából származó fiának, Alberichnek és a római arisztokrácia jelentős részének érdekeit.[1][21]
Bukása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]932 végén Marozia fia, II. Alberich fellázadt anyja és Hugó ellen. A források a lázadás közvetlen okát eltérően magyarázzák. Benedetto di Sant’Andrea del Soratte szerint Alberich attól tartott, hogy Hugó megvakíttatja; Liudprand viszont személyes megaláztatásból kiinduló jelenetet ad elő, amelyben Alberichet Hugó megsértette vagy megütötte. A két elbeszélés részletei különböznek, de abban megegyeznek, hogy Alberich sikeresen maga köré szervezte a római ellenállást.[1][15]
A mélyebb ok valószínűleg Róma politikai autonómiájának kérdése volt. A városi arisztokrácia számára veszélyesnek tűnhetett, hogy Hugó itáliai király Marozia házassága révén közvetlenül befolyást szerez a városban. Alberich a római elit és a nép támogatását is megszerezve fellázadt, Hugót elűzte, Maroziát pedig fogságba vetette.[1][5]
XI. János pápa, Marozia fia, Alberich uralma alatt elveszítette politikai önállóságát. A Catholic Encyclopedia értelmezése szerint Alberich hatalma után a pápa elsősorban lelki és liturgikus feladataiban maradt szabad, míg a világi kormányzást Alberich gyakorolta.[2]
Marozia 932 után eltűnik a forrásokból. Sorsa bizonytalan: valószínűleg fogságban vagy felügyelet alatt élt, és valamikor 936 körül meghalhatott. Egy későbbi dokumentum 945-ben már halottként említi. Halála napjaként egy nekrológium június 28-át adja meg, évszám nélkül; temetkezési helyeként a római Via Latán álló Santi Ciriaco e Nicola monostort szokták említeni.[1][22]
Leszármazottai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia leszármazottai a 10–11. századi római politikában és pápaságban továbbra is jelentős szerepet játszottak. Biztosan fia volt II. Alberich, aki 932 után Róma tényleges uraként működött. Alberich fia, Octavianus, 955-ben XII. János pápa néven került a pápai székbe.[1][23]
XI. János apaságának kérdése vitatott. Abban azonban a források többsége egyetért, hogy Marozia fia volt. Pápasága Marozia hatalmának csúcspontjához, majd Alberich uralmához kapcsolódott.[1][2]
A Theophylactus–tusculumi családi vonal a 11. században is jelentős maradt. A későbbi tusculumi pápák, köztük VIII. Benedek pápa, XIX. János pápa és IX. Benedek pápa, e római arisztokrata körhöz kapcsolódtak. Ezeket a későbbi kapcsolatokat ugyanakkor nem szabad egyszerűen Marozia személyes politikájának közvetlen folytatásaként értelmezni: inkább a római arisztokratikus családok hosszabb távú hatalmi folytonosságát mutatják.[1][5]
Forrásai és történeti megítélése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Liudprand szerepe
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia alakját a történeti emlékezetben döntően befolyásolta Liudprand elbeszélése. Liudprand fontos 10. századi forrás, de nem pártatlan krónikás: politikailag az itáliai és ottoni hatalmi körök felől ír, erősen ellenséges a római arisztokráciával szemben, és műveiben gyakran használja az erkölcsi romlottság, a női csábítás, a luxuria és az adulterium toposzait.[1][10]
A modern történetírás ezért különbséget tesz Marozia biztosan adatolható politikai szerepe és a nehezebben ellenőrizhető moralizáló vádak között. Biztosan adatolható, hogy a Theophylactus-család tagja volt, hogy házasságai révén Közép-Itália fontos hatalmi köreihez kapcsolódott, hogy szerepe volt X. János pápa bukásában, hogy a 928–932 közötti pápaválasztásokban jelentős befolyást gyakorolt, és hogy fia, Alberich 932-ben megdöntötte hatalmát. Az viszont forráskritikai kérdés, hogy a róla szóló szexuális és erkölcsi vádak milyen mértékben tükröznek történeti valóságot, politikai propagandát vagy irodalmi toposzt.[1]
A „pornokrácia” fogalma
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 10. századi római pápaság e szakaszára a későbbi történetírásban gyakran használták a saeculum obscurum („sötét század”) és a „pornokrácia” kifejezéseket. Ezek nem kortárs, semleges történeti fogalmak. A „pornokrácia” különösen értékterhelt terminus, amely a női politikai befolyást és a pápaság válságát szexuális-moralizáló nyelven értelmezte.[1][24]
A „pornokrácia” elnevezés nem kortárs, semleges történeti kategória, hanem későbbi, erősen értékterhelt historiográfiai fogalom. Előzményei Liudprand moralizáló nyelvezetében, majd Baronius és kora újkori szerzők pápaságtörténeti értelmezésében kereshetők. A német nyelvű történetírói hagyományban például a Römisches Hurenregiment típusú formula is megjelent. A modern kutatás ezért inkább a római arisztokratikus hatalom, a pápaválasztások helyi politikai beágyazottsága és a források elfogultsága felől értelmezi a korszakot.[1][25]
A modern szakirodalom nem tagadja a korszak válságos jellegét: Róma politikai élete erősen arisztokratikus befolyás alatt állt, a pápai hivatal világi hatalmi harcokkal fonódott össze, és több pápaválasztás mögött családi érdekek álltak. Ugyanakkor a „pornokrácia” toposza önmagában nem alkalmas a korszak pontos leírására, mert elfedi a politikai intézményrendszert, a családi stratégiákat, a városi arisztokrácia szerepét és az elbeszélő források elfogultságát.[1][26]
Női hatalom és későbbi recepció
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marozia történeti megítélésében különösen fontos, hogy a 10. századi források és a későbbi irodalom a politikailag aktív nőket gyakran erkölcsi gyanúval ábrázolta. Ez nemcsak Maroziára igaz, hanem más 10. századi befolyásos nőkre is. A korszakban a dinasztikus és családi politika gyakran női rokonsági vonalakon, házasságokon, özvegységen és anyai kapcsolatokon keresztül működött.[1][9]
Marozia nem volt felszentelt klerikus, és nem gyakorolt egyházi joghatóságot. Hatalma világi politikai befolyáson, családi kapcsolatokon, házassági szövetségeken és a római arisztokrata csoportok támogatásán alapult. A pápaságra gyakorolt befolyása ezért nem egyházi hivatalviselésből, hanem a 10. századi római politikai rendszer sajátosságaiból következett.[1][8]
Gina Fasoli híres értékelése szerint Marozia hatalmát nem lehet pusztán „luxusra és bűnre” visszavezetni: politikai tekintélye mögött tehetség, képesség és kevés skrupulus állhatott. Ez a megfogalmazás nem idealizálja Maroziát, de kiszabadítja alakját abból a leegyszerűsítő keretből, amelyben csupán „pápák ágyasaként” vagy „romlott nőként” jelenik meg.[1][21]
A későbbi népszerű irodalomban Marozia alakja gyakran szenzációs témává vált. A 19. századtól kezdve drámák, történeti regények és egyházellenes polemikus művek használták fel történetét. E recepcióban gyakran keveredett a középkori sztereotípia, a pápaságkritika, a nőellenes moralizálás és a romantikus történelmi képzelet. A modern megközelítés ezért Maroziát nem legendaként, hanem forráskritikailag vizsgálandó történeti szereplőként tárgyalja.[1][27]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 di Carpegna Falconieri, Tommaso (2008). "Marozia". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 70. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- 1 2 3 4 Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John XI". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
- 1 2 3 Chiesa, Paolo, ed. (1998). Liudprandi Cremonensis Opera omnia. Corpus Christianorum, Continuatio Mediaevalis (latin nyelven). Vol. 156. Turnhout: Brepols.
- 1 2 3 Falco, Giorgio (1934). "Marozia". Enciclopedia Italiana (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- 1 2 3 Beolchini, Valeria (2006). Tusculum 2. Tuscolo, una roccaforte dinastica a controllo della valle Latina (olasz nyelven). Roma: L'Erma di Bretschneider.
- ↑ Hamilton, Bernard (1970). "The house of Theophilact and the promotion of the religious life among women in tenth century Rome". Studia Monastica (angol nyelven). 12: 195–217.
- ↑ Zimmermann, Harald (1971). Das dunkle Jahrhundert (német nyelven). Graz: Styria.
- 1 2 Partner, Peter (1972). The Lands of St Peter: The Papal State in the Middle Ages and the Early Renaissance (angol nyelven). Berkeley: University of California Press. ISBN 0520021819.
- 1 2 3 Cammarosano, Paolo (1998). Nobili e re. L'Italia politica dell'alto Medioevo (olasz nyelven). Roma–Bari: Laterza.
- 1 2 Liudprand of Cremona (2007). Squatriti, Paolo (ed.). The Complete Works of Liudprand of Cremona (angol nyelven). Washington, D.C.: The Catholic University of America Press. ISBN 9780813215068.
- ↑ Duchesne, Louis (1892). Le Liber Pontificalis (francia nyelven). Vol. 2. Paris: E. de Boccard. 243. o.
- ↑ Flodoardus Remensis (1839). Pertz, Georg Heinrich (ed.). Annales. Monumenta Germanica Historica, Scriptores (latin nyelven). Vol. 3. Hannover: Hahnsche Buchhandlung. 378, 381. o.
- ↑ Arnaldi, Girolamo (1960). "Alberico di Spoleto". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 1. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana.
- ↑ Fedele, Pietro (1910–1911). "Ricerche per la storia di Roma e del Papato nel secolo X". Archivio della R. Società Romana di Storia Patria (olasz nyelven). 33–34: 177–217, 75–115, 393–423.
- 1 2 Benedetto di S. Andrea del Soratte (1920). Zucchetti, Giuseppe (ed.). Il Chronicon di Benedetto monaco di S. Andrea del Soratte e il Libellus de imperatoria potestate in Urbe Roma. Fonti per la storia d'Italia, Medio Evo (latin és olasz nyelven). Vol. 55. Roma: Istituto Storico Italiano. 158–160, 165–166. o.
- ↑ Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John X". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Vol. 8. New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
- ↑ Gnocchi, Claudia (2000). "Giovanni X". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- ↑ Federici, Vincenzo (1899). "Regesto del monastero di S. Silvestro de Capite". Archivio della Società Romana di Storia Patria (olasz nyelven). 22.
- 1 2 Piazzoni, Ambrogio M. (2000). "Leone VI". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- ↑ Piazzoni, Ambrogio M. (2000). "Giovanni XI". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- 1 2 3 Fasoli, Gina (1949). I re d'Italia, 888–962 (olasz nyelven). Firenze: Sansoni.
- ↑ Egidi, Pietro, ed. (1908). Necrologi e libri affini della provincia romana. Fonti per la storia d'Italia, Medio Evo (latin és olasz nyelven). Vol. 44. Roma: Istituto Storico Italiano.
- ↑ Arnaldi, Girolamo (1960). "Alberico di Roma". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 1. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana.
- ↑ Baronius, Caesar (1618). Annales ecclesiastici (latin nyelven). Vol. 10. Antverpiae: Ex Officina Plantiniana.
- ↑ Löscher, Valentin Ernst (1705). Historie des römischen Huren-Regiments der Theodorae und Maroziae (német nyelven). Leipzig: Johann Friedrich Braun.
- ↑ Arnaldi, Girolamo (1991). "Mito e realtà del secolo X romano e papale". Il secolo di ferro: mito e realtà del secolo X (olasz nyelven). Spoleto: Centro Italiano di Studi sull'Alto Medioevo. 50–51. o.
- ↑ D’Onofrio, Cesare (1978). Mille anni di leggenda: una donna sul trono di Pietro (olasz nyelven). Roma: Romana Società Editrice.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Elsődleges és középkori források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Liudprand of Cremona (1998). Chiesa, Paolo (ed.). Liudprandi Cremonensis Opera omnia. Corpus Christianorum, Continuatio Mediaevalis (latin nyelven). Vol. 156. Turnhout: Brepols.
- Liudprand of Cremona (2007). Squatriti, Paolo (ed.). The Complete Works of Liudprand of Cremona (angol nyelven). Washington, D.C.: The Catholic University of America Press. ISBN 9780813215068.
- Duchesne, Louis (1892). Le Liber Pontificalis (francia nyelven). Vol. 2. Paris: E. de Boccard. 243. o.
- Flodoardus Remensis (1839). Pertz, Georg Heinrich (ed.). Annales. Monumenta Germanica Historica, Scriptores (latin nyelven). Vol. 3. Hannover: Hahnsche Buchhandlung. 378, 381. o.
- Flodoardus Remensis (1998). Stratmann, Martina (ed.). Historia Remensis Ecclesiae. Monumenta Germaniae Historica, Scriptores (latin nyelven). Vol. 36. Hannover: Hahnsche Buchhandlung.
- Benedetto di S. Andrea del Soratte (1920). Zucchetti, Giuseppe (ed.). Il Chronicon di Benedetto monaco di S. Andrea del Soratte e il Libellus de imperatoria potestate in Urbe Roma. Fonti per la storia d'Italia, Medio Evo (latin és olasz nyelven). Vol. 55. Roma: Istituto Storico Italiano. 158–160, 165–166. o.
- Egidi, Pietro, ed. (1908). Necrologi e libri affini della provincia romana. Fonti per la storia d'Italia, Medio Evo (latin és olasz nyelven). Vol. 44. Roma: Istituto Storico Italiano.
Lexikonok és kézikönyvek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- di Carpegna Falconieri, Tommaso (2008). "Marozia". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 70. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Falco, Giorgio (1934). "Marozia". Enciclopedia Italiana (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- "Maròzia". Enciclopedia Treccani online (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John XI". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Kirsch, Johann Peter (1910). "Pope John X". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Vol. 8. New York: Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Gnocchi, Claudia (2000). "Giovanni X". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Piazzoni, Ambrogio M. (2000). "Leone VI". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- Piazzoni, Ambrogio M. (2000). "Giovanni XI". Enciclopedia dei Papi (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia Italiana. Hozzáférés: 2026. május 9.
- "Marozia". Magyar Katolikus Lexikon. Hozzáférés: 2026. május 9.
Szakirodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Fedele, Pietro (1910–1911). "Ricerche per la storia di Roma e del Papato nel secolo X". Archivio della R. Società Romana di Storia Patria (olasz nyelven). 33–34: 177–217, 75–115, 393–423.
- Fasoli, Gina (1949). I re d'Italia, 888–962 (olasz nyelven). Firenze: Sansoni.
- Beolchini, Valeria (2006). Tusculum 2. Tuscolo, una roccaforte dinastica a controllo della valle Latina (olasz nyelven). Roma: L'Erma di Bretschneider.
- Cammarosano, Paolo (1998). Nobili e re. L'Italia politica dell'alto Medioevo (olasz nyelven). Roma–Bari: Laterza.
- Zimmermann, Harald (1971). Das dunkle Jahrhundert (német nyelven). Graz: Styria.
- Partner, Peter (1972). The Lands of St Peter: The Papal State in the Middle Ages and the Early Renaissance (angol nyelven). Berkeley: University of California Press. ISBN 0520021819.
- Hamilton, Bernard (1970). "The house of Theophilact and the promotion of the religious life among women in tenth century Rome". Studia Monastica (angol nyelven). 12: 195–217.
- Arnaldi, Girolamo (1960). "Alberico di Roma". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 1. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana.
- Arnaldi, Girolamo (1960). "Alberico di Spoleto". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Vol. 1. Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana.
- Arnaldi, Girolamo (1991). "Mito e realtà del secolo X romano e papale". Il secolo di ferro: mito e realtà del secolo X (olasz nyelven). Spoleto: Centro Italiano di Studi sull'Alto Medioevo. 50–51. o.
- D’Onofrio, Cesare (1978). Mille anni di leggenda: una donna sul trono di Pietro (olasz nyelven). Roma: Romana Società Editrice.
- Gergely, Jenő (1999). A pápaság története (magyar nyelven). Budapest: Kossuth Kiadó. ISBN 9630941058.
Későbbi historiográfiai és recepciótörténeti források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Baronius, Caesar (1618). Annales ecclesiastici (latin nyelven). Vol. 10. Antverpiae: Ex Officina Plantiniana.
- Löscher, Valentin Ernst (1705). Historie des römischen Huren-Regiments der Theodorae und Maroziae (német nyelven). Leipzig: Johann Friedrich Braun.
- Gregorovius, Ferdinand (1859–1872). Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter (német nyelven). Stuttgart: Cotta.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- "Marozia" (olasz nyelven). Treccani – Dizionario Biografico degli Italiani. Hozzáférés: 2026. május 9.
- "Pope John XI" (angol nyelven). New Advent – Catholic Encyclopedia. Hozzáférés: 2026. május 9.
