Lee Dixon

Lee Dixon
Személyes adatok
Teljes név	Lee Michael Dixon
Születési dátum	1964. március 17. (62 éves)
Születési hely	Manchester, Anglia
Állampolgárság	brit
Magasság	178 cm
Poszt	hátvéd
Felnőtt klubok1
Időszak Klub Mérk. (Gól) 1982–1984 Burnley 4 (0) 1984–1985 Chester City 57 (1) 1985–1986 Bury 45 (5) 1986–1988 Stoke City 71 (5) 1988–2002 Arsenal 458 (24)
Válogatottság
1989–1992 Anglia B 4 (0) 1990–1998 Anglia 22 (1)
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
Sablon Wikidata Segítség

Lee Dixon (Manchester, 1964. március 17. –) angol labdarúgó.

Élete és pályafutása

Szerepelt a Burnley (1982–1984), a Chester City (1984–1985), a Bury (1985–1986), s a Stoke City csapatában (1986–1988), míg végül 1988-ban elkötelezte magát a George Graham irányította Arsenalhoz.

Bár az Arsenal a megszerzésével a Manchester Unitedhez igazoló Viv Andersont akarta pótolni, eleinte nem sikerült Dixonnak az első csapatba kerülnie. A nemzetközi tapasztalattal is bíró Kenny Sansommal a balhátvéd posztján és a szintén ott otthonos, de jobbhátvédként is remekül teljesítő Nigel Winterburn-nel Lee az 1988. februári, Luton Town elleni debütálásától a szezon végéig mindössze hat mérkőzésen léphetett pályára. Nyáron Sansom elhagyta a csapatot, Winterburn átkerült a másik oldalra, így Dixon megkapta a kettes mezt (és a posztot), amit több mint tíz éven át viselt ezután.

Bár a drukkerek nagy része ebben az időben nem kedvelte túlzottan a csapat védekező felfogású játékát, de a szervezettségét a védelemnek a 90-es években a szakértők példaértékűnek tartották. Dixon és Winterburn hajtott a széleken, míg a kapitány, Tony Adams, és a kiöregedő David O'Leary operált középen. 1989-ben ez a csapatrész Steve Bould-dal erősödött, akit, mint korábban Lee-t is, Graham a Stoke Citytől szerződtetett. Ez az öt játékos (akik gyakran egy vonalban játszottak a szokásos négyvédős játék helyett) fontos tagja volt annak az Arsenalnak, ami 1989-ben bajnoki címet először nyerte el az 1971-es duplázás óta, amikor még Graham is játszott.

Dixon egy támadó felfogású jobbhátvéd volt, aki az előtte játszó szélsőt, David Rocastle-t mindig megpróbált támogatni. Olyan minőséget képviselt, hogy bár a támadást is jelentősen segítette, nem felejtette el sosem a főfeladatát, ami, mint szinte az egész csapatnak, a védekezés volt. Ebben az időszakban rövid ideig ő volt az első számú büntetőlövő. Az Arsenal a szezon utolsó meccsén, egy pénteki napon az Anfield Roadon küzdött a Liverpoollal a bajnoki cím elnyeréséért.

A meccs egy korábbi időpontról lett áthelyezve, és a Liverpool számára a Hillsborough-tragédia miatt különös jelentőséggel bírt. A Liverpool a tragédia után még megnyerte az FA-kupát, és már csak az Arsenal állt második duplázásának útjában. Az Arsenalnak egy legalább kétgólos győzelemre lett volna szüksége, minden más esemény a Liverpool kezébe adta volna a serleget.

90 perc után egy-nullára vezetett az Arsenal. Dixon, aki az utolsó pillanatig küzdött, kihozta a labdát saját térfeléről, és felnézett, mit lehetne tenni egy utolsó támadásként. Mikor meglátta, hogy Alan Smith, a középcsatár szabadon áll a jobb oldalon, pontosan hozzá továbbította a játékszert, a csatár pedig mellel levette azt. Smith magára húzta a védőket, majd a megfelelő pillanatban remekül ugratta ki Michael Thomast, aki átemelte a 'Pool kapusa, Bruce Grobbelaar felett a labdát. Az ellenfélnek nem maradt ideje újabb akcióra, így az Arsenalé lett a bajnoki cím!

Az Arsenal a következő években nem tudta elhódítani az angol bajnoki címet.Ezenkívül a Heysel-dráma okán az európai kupákban sem szerepelhettek, a többi angol klubhoz hasonlóan. Dixon személyes sikere volt, hogy először szerepelhetett az angol válogatottban, ahol 1990 áprilisában a csehszlovák gárda ellen lépett pályára az angol, mintegy felkészülésként a VB-re. Közmegelégedésre végezte feladatát, de kevés volt a remény, hogy bekerüljön a keretbe, ami a világbajnokságra utazik, mert Gary Stevens és Paul Parker mögött csak a harmadik számú jobbhátvéd volt. Csak ezen játékosok egyikének sérülése nyitotta volna meg az utat, de ez nem következett be.

A világbajnokság után az új angol kapitány, Graham Taylor sok lehetőséget adott Lee-nek Stevens és Parker mellett. A hatodik válogatott találkozóján, az írek elleni 1-1-es Eb-selejtezőn szerezte meg első gólját a háromoroszlánosok közt. Ebben az időben élte az Arsenal a védekező játékstílusának a csúcsát, Seamannal a kapuban mindössze egy vereséggel lettek bajnokok.

1991 végére Dixon már 11 válogatott mérkőzésen vett részt, beleértve az összes EB-selejtezőt. Az 1992-es Európa-bajnokságra végül pótselejtezőben jutottak be az angolok. Kevéssel a torna kezdete előtt Dixon megsérült, így Stevens rövid időre visszatérhetett. Egyre közeledett a keret kihirdetésének napja. Taylor benevezte Lee-t a keretbe, de végül sem ő, sem a Rangers hátvédje nem mehetett el, aki szintén sérülés "áldozata lett". Így Anglia egy épkézláb jobbhátvéd nélkül állt fel, nem is jutottak tovább a csoportból.

A felépülés nyara után ismét visszatért az angol csapatba, emellett megvédte bajnoki címét az Arsenallal. O'Leary visszatérése után Graham ismét megerősítette a védelmet. Martin Keown is végleg leszerződött, hisz bár már korábban is játszott itt, eddig nem kellett. A sors iróniája, hogy éppen Martin látta el az 1992-es Eb-n Dixon feladatát.

O'Learyt Dixon váltotta a sérülése után a '93-as Ligakupa-döntőben, ami 2-1-es győzelemmel zárult. Az FA-kupa fináléjában ugyancsak ez a csapat volt az ellenfél, az Arsenal hosszabbítás után nyerte meg a titulust. Nemzetközi szempontból szerencsétlen volt 1993-ban, hisz az angolok búcsúztak az 1994-es VB selejtezőiben. Dixon 21. válogatott meccse a San Marino elleni 7-1 volt, ahol az ellenfél már a 7. (!) másodpercben vezetést szerzett, aztán hiába döngölték őket földbe az angolok, nem jutottak be az USA-beli világbajnokságra. Eztán Taylortól Terry Venables vette át a munkát, aki azonban inkább Gary Neville-t favorizálta.

1994-ben Lee a kollekcióját egy európai kupával gazdagította, amikor is az Arsenal ugyanazt a remek védekezésre alapuló játékot játszotta, mint addig a Graham-érában, ismét bebizonyítva, hogy a támadójátékot is meg lehet állítani a legmagasabb európai szintű nívójú játék esetén is. A szurkolók ugyan szebb játékot szerettek volna, de ahogyan Dixon, Winterburn, Bould és Adams a KEK-döntőben a Parma ellen megállította Tomas Brolint, Gianfranco Zolát és Faustino Asprillát semlegesítették, azt a szakértők is taktikai mesterfogásként értékelték. Az Arsenal egy korai góllal vezetést szerzett, majd ezt az előnyt a meccs végéig megtartotta, így 1-0-s győzelmet aratott.

Dixon a kettes számú mezben szerepelt, az Arsenal a következő bajnoki szezonban csalódást okozott, ám ismét ott találta magát a KEK-döntőben, amit akkor éppen Párizsban rendeztek meg. Bár az Arsenal hátrányba került, ezt hamar kiegyenlítették, már várta mindenki a hosszabbítást, amikor az ellenfél, a Zaragoza játékosa, Nayim, hirtelen az utolsó percben egy félpályáról megküldött lövéssel eldöntötte a meccset. A gólban Seaman csúnyán benne volt.

1996-tól Wenger érkeztével egy új éra kezdődött el a csapatnál. A francia edző sok lényeges változtatást vitt végbe, például a játékosoknál személyre szabott, professzionális étkezési szabályok, életstílus elindítása és pszichológiai kezelés kezdődött el. Így a csapat még néhány évig tudta játszani a magas szintű védekezésre alapuló játékát. Wenger eredetileg az egész védelmet új játékosokra akarta cserélni, de erre végül semmi oka nem lett. Dixon a sok éve itt játszó védőtársaival együtt nagyon tisztelte, hogy Arséne segít nekik még hosszú évekig a legmagasabb színvonalon játszani.

A klub 1998-ban ismét duplázott, ez volt Lee 10. szezonja az Ágyúsoknál. Meglepetésre meghívást kapott a válogatottba, amikor Howard Wilkinson átvette Glenn Hoddle-tól a szövetségi kapitány posztját. Játszott a franciák elleni 2-0-s vereség alkalmából, ez volt 22. válogatottbeli meccse, majd szépen, csendesen eltűnt a válogatott meccsek színpadáról, és nem tért ide már vissza. Egy nagy tornán sem volt ott.

Sikeresen szerepelt a csapattal 2000-ben az UEFA-kupában, ahol az Arsenal a döntőbe jutott, amit Koppenhágában játszottak, ott, ahol hat éve KEK-et nyert a gárda. Most a török Galatasaraytól tizenegyesekkel elbukták a finálét. A következő évben az FA-kupa döntőjébe került a csapat, ám a cardiffi Millenniumi Stadionban 2-1-re legyőzte őket a Liverpool. A 37 éves Dixon a döntő gólnál lemaradt a sprintben 21 éves ellenfele, Michael Owen mellett.

A 2001–2002-es szezon végén, amikor ismét dupláztak a londoniak, Dixon abbahagyta pályafutását. Pont ekkor vonult vissza Adams is, így a legendás védelemből már csak Seaman és Keown játszott. O'Leary 1993-as visszavonulását Bould követte 1999-ben, majd egy évvel rá Winterburn is otthagyta a Highburyt és vele együtt a labdarúgó létet.

Dixon 458 bajnoki meccsen szerepelt piros-fehérben, 25 gólt lőtt, rengeteg sikert ért el. Visszavonulása után üzleti ötletei voltak, például egy berkshire-i étterem. A médiában szakértői szerepet vállalt, többek közt a BBC ismert, Match of the Day című műsorában.