Cseléd
.jpg)
A paraszti társadalomban a cseléd középparasztnál, nagygazdánál vagy uradalomban dolgozó mezőgazdasági bérmunkás volt, aki munkaadójához legalább egy évre, de sokszor évtizedekre vagy akár egész életére elszegődött. Őket uradalmi cseléd néven is hívják. A szó másik jelentésében a háztartási alkalmazottat jelölte régen (háztartási cseléd).
A cselédek jogi helyzetét az 1876 évi XIII. törvénycikk szabályozta.[1] A cselédség intézménye a második világháborút követő politikai és társadalmi változások következtében fokozatosan számolódott fel. A nők tömeges munkába állásával enyhült az alacsonyabb osztályokba tartozó tagjaik kiszolgáltatottsága.[2][3]
A cseléd mint mezőgazdasági munkás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 19. század közepéig a patriarchális paraszti társadalomban a családtagok és a cseléd gyakorlatilag azonos körülmények között éltek. Később, a 19. század második és a 20. század első felében, a differenciálódott társadalomban a cseléd olyan bérmunkás, szolga volt, akinek munkaerejével munkaadója korlátlanul rendelkezett, s akit sok gazda kíméletlenül, magánéletét semmibe véve dolgoztatott.
A cseléd gyűjtőnév, amelybe a libapásztor, a kiskanász, a kanász, a béres, a béresgazda vagy öregbéres, a kocsis, illetve a szobalány, a takarítónő, a mosónő, a szakácsnő, a dajka stb. mind beletartozott. A cselédek többnyire a szegény vagy nincstelen parasztság soraiból kerültek ki.
A XX. század elején élő cselédség életéről Illyés Gyula A puszták népe című szociográfiája ad pontos leírást.
A cseléd mint háztartási alkalmazott
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A nemesek vagy középosztálybeli polgárok háztartását rendszerint egy cseléd vagy bejárónő vezette, ez még a XX. század közepén is bevett szokás volt.
A városi házicselédség nagyobb része a mezőgazdasági cselédek és kisparasztok lányaiból kerül ki. Ők, hogy kelengyéjüket összegyűjthessék, pár évig cselédmunkát vállaltak. Ezek után sokan férjhez mentek egy városi altiszthez, alkalmazotthoz. Olyanok is akadtak, akik inkább a prostitúcióból próbáltak megélni, de többségük hazatért falujába, és visszatagozódott a paraszti társadalomba.[4]
1907-től a cselédeknek munkába állás előtt cselédkönyvet kellett kiváltania, amely adatait tartalmazta. A munkaidő végén a munkaadó rosszalló vagy támogató véleményét a cselédkönyvbe írta. A cseléd lakhelye a cselédszoba volt.[5]
Számos cselédet rosszul fizettek, sokakat megaláztak vagy szexuálisan visszaéltek velük a munkaadók. Gazdaságilag, szexuálisan, fizikailag és lélektanilag egyaránt kizsákmányolták őket.[6]
„Sok polgári családban elvárták a fiatal parasztcselédektől, hogy a ház úrfiait átsegítsék a pubertás nehéz idején, s rendelkezésükre álljanak testük intimebb szolgálataival is. [...] Ha a cseléd teherbe jutott az úrfitól, kitették, s a gavallér polgári nagyapa, a snájdig kölyökapa helyett bizonyos kacér és somolygó büszkeséggel fizetgette a nyolc-tíz forint tartásdíjat.”
– Márai Sándor[7]
A cselédekkel való bánásmódot Szabó István Andor illemkönyve így határozza meg:
„Cselédeket idegen jelenlétében nem illik korholni; ez sérti, elvadítja őket, az idegennek pedig kellemetlen; a helyesen alkalmazott dicsérettel jobban ösztönözzük őket, mint szidással. Nem szabad megfeletkeznünk jogos kívánságaik teljesítéséről. Alkalmat kell nekik adni a tisztálkodásra (időközönkénti fürdés), ruházatuk rendben tartására, szórakozásra stb.”
– Szabó István Andor: Az uriember. A jó társaság szabályai (1923)[8]
A cseléd a magyar irodalomban
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A régi cselédek emlékét költők, írók művei őrzik:
- Toldi nem bocsátván el az ásó nyelét,
- A kapát vevé fel a hűséges cseléd:
- Csak folyt, csak folydogált szó ne'kűl a munka,
- Végre Bence a nagy hallgatást elunta.
- Arany János: Toldi estéje, Első ének
- Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
- Pimasz pap, lelketlen cseléd,
- Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
- Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva,
- A régi március hevét.
- Ady Endre: Köszvény-ország márciusa
- Mint kis cseléd a rikító körúton,
- Éhes diák a cifra úri zsúron,
- Magam is benned oly kopott vagyok!
- Juhász Gyula: Budapest
- Hozzák a postát, nem a postás,
- mert ide föl se jön a postás,
- hanem a kis cseléd, Mariska:
- piros szatyrával ő a posta.
- Babits Mihály: Verses napló
Ide sorolható Kosztolányi Dezső Édes Anna című műve is, ami egy háztartási cseléd életéről és megviseltetéseiről szól.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=87600013.TV&targetdate=&printTitle=1876.+évi+XIII.+törvénycikk&referer=1000ev
- ↑ Feitl István - A magyarországi cselédség sanyarú helyzetétől Kádár János feminizmusáig (Mérce.hu, 2026.03.07.)
- ↑ "Archivált másolat". 2018. szeptember 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. szeptember 22.
- ↑ http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/eletmod/
- ↑ "Archivált másolat". 2018. szeptember 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. szeptember 22.
- ↑ Bihari Dániel - Cselédsors: a gazda szexuális játékszere (24.hu, 2015.02.15.)
- ↑ Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. 1935
- ↑ Szabó István Andor: Az uriember. A jó társaság szabályai. Gondolat Kiadó, 1990 (reprint)
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Kiss Lajos: A szegény ember élete (Budapest, Athenaeum Kiadó, 1939)
- Magyar néprajzi lexikon, I. kötet: Cseléd. Akadémiai Kiadó, 1980. ISBN 963-05-1288-2.
